Azt hiszem a hála a legerősebb érzelem, ami bennem van azért, mert az Erasmus gyakorlati napjaimat tölthettem egy gyönyörű olaszországi faluban, Oriago di Mirában.
Ha a helységről kellene írnom, hosszú oldalakban is ki tudnám fejteni miért lett annyira különleges hely a számomra: idilli kávézók, az utcákon nyugalom, az emberek közvetlenek. Szinte lépésenként látható egy-egy impozáns villa dekoratív szobrokkal, kapukkal, és naponta bukkanak fel turistahajók, mert az út mellett kanyarog a festői Brenta folyó. Fellelhetőek múltbeli művészek, filozófusok és írók nyomai, itt elég megemlítenem Dantét, aki a világhíres „Isteni színjáték” című művében a következőképpen teszi szóvá a helyet: „Ó, ha Mirába szaladt volna lábam,/ mikor Oriacóban utolértek,/ ma is még élnék, lélekzet honában.”).
Hogy miért pont Olaszországot választottam gyakorlatom színteréül? Mert hívogatott. Hisz Itália nemcsak régen volt a kultúra hazája, hanem ma is az. Az első Erasmus élményem után (két hónapos óvodai praktika Budapesten) reméltem, hogy még más nevelési intézmény mindennapjait is megismerhetem mielőtt igazából hozzákezdek a hivatásomhoz.
Végzettségemet a PKE Tanító- és Óvóképző szakán szereztem meg idén nyáron. Friss diplomásként alig maradt egy kevés időm a csomagjaim elkészítésére, és már indultam is a nagy útnak, az 5 hónapos bölcsődei gyakorlatra.
A L’Era Dei Piccoli nevű bölcsőde 10 éve alapult privát intézményként, a Montessori alapelvekre építve. Itt középpontba van helyezve minden gyermek egyéni fejlődése, önmagukhoz mért képességeik maximális kifejlesztése, a hibák általi tanulás, a lépésről lépésre haladás, az önállóságra nevelés, ugyanis ez az időszak (1-3 év) erősen meghatározza azt, milyen személyekké válnak a jövőben. Ezért lett a közösség mottójának választva az „Aiutami a fare da solo!” mondat, melynek jelentése: Segíts egyedül végeznem!
A bölcsőde kevés létszámú csoportot működtet, ugyanis nem a mennyiségre, hanem a minőségre fektetik a hangsúlyt. Odafigyelnek arra, hogy a gyermekeken túl a szülőkkel is szoros, megbízható kapcsolat alakuljon ki, bevonva őket különböző programokba.
A foglalkozások projekteken belül zajlanak. A nyári programok végén fejeztük be az Alíz csodaországban témakört, majd az ősz kezdetével a kollégákkal kiválasztottuk és megterveztük az újabb éves projektet, Herkules-t.
Ahogy elkezdődött az új tanév szeptemberben, búcsút intve a felcseperedett gyerekeknek, elkezdtük fogadni az új tipegőket. Megismertem a beszoktatás egy számomra új módszerét, amely abban rejlik, hogy szeptembertől nem egy teljes csoport kezdi az évet, hanem – a megszokottól eltérve – hetente, kéthetente csatlakozik egy-egy új gyerek, miután az előző hozzászokott a környezethez, a társakhoz és pedagógusokhoz. Ez a módszer részben azért van beiktatva, mert több gyermek nem tölti be az első életévét a tanév kezdetéig, de nagyon hasznosnak és alkalmazhatónak találom bölcsődében, mert megkönnyíti a következő gyerek beilleszkedését, így hamarabb elkezdhetőek velük a közös foglalkozások.
Nekem sokszor nehéz volt megtalálnom az egyensúlyt a munka és a kikapcsolódás között. De a hétvégéket igyekeztem utazásokra kihasználni, így eljuthattam Velencére, a Dolomit Alpokra, ellátogattam a mesés Braies-tóhoz, Nápolyba, Veronába, és azt hiszem mindenhonnan viszek magammal haza valamit, ha nem is kézzelfoghatót, de olyan emlékeket, melyek egy életen át velem jönnek ezután.
Ha te is hasonló Erasmus élményben gondolkodol, csak bátorítani tudlak. Igaz, hogy meg kell mászni néhány nehéz lépcsőt, mint az új nyelv, a távollét, a beilleszkedés, de ezek nem lehetetlenek. Megéri!
Végül különös hálámat szeretném kifejezni az egyetemnek, mely nélkül nem lehetnék itt. Az Erasmus pályázat anyagi támogatásának és a segítőkész koordinátoromnak. Az olaszországi rokonaimnak, akik szállást és munkát biztosítottak. Minden bátorítómnak, akik segítettek elindulnom ezen az úton. És legfőképp Istennek, az egyedülinek, aki mindig velem van és lesz, megőriz jártamban-keltemben.